A templomosok legendája

A Templomos Lovagrend hatalma egykor vetekedett a királyokéval, majd kétszáz évnyi fennhatóságuk után álnok csellel, koholt vádakkal egycsapásra megszüntették a rendet. Tagjaikat elfogták, bebörtönözték, megkínozták, és olyan vallomásra kényszerítették, ami valószínűleg nem volt igaz. Több mint ötven templomos lelte halálát a máglyán, köztük a nagymester is. A lovagrend feloszlatásra került, de vajon teljesen megszűntek létezni? […]

Katasztrófa közeleg – Mikor tör ki a Yellowstone szupervulkán?

A bolygónkat fenyegető katasztrófák közül az egyik valós veszélyt a szupervulkánok kitörése jelenti. Az évezredek során több mint 20 ilyen hatalmas kitörés volt, a robbanások és következményei miatt már többször is a kihalás veszélye fenyegette az életet a Földön. A Yellowstone Nemzeti Park alatt megbúvó szupervulkán háromszor tört ki a földtörténeti korszak folyamán, a legutóbbi […]

Hannibál, a kegyetlen hadvezér

  Hannibál minden idők legnagyobb hadvezére hírében áll, de az ellenségei, a rómaiak szerint egy alávaló, kegyetlen gyilkos volt. Az általa indított hadművelet a legnagyobb szabású katonai manőver volt, vagy egy rögeszmés, esztelen bosszú a rómaiak ellen? Hihetőek-e a római beszámolók Hannibálról, vagy csak a propaganda része volt a karthágói hadvezér és politikus lejáratása? Gyermekkori […]

Változás küszöbén állunk? – Megkezdődött a pólusváltás?

  Sok minden befolyásolja a földi életet, a világegyetem mechanizmusai – amelyeket sajnos még nem teljesen értünk – hoztak létre minket, de a pusztulásunkat is okozhatják. A Földnek az egyik nagyon fontos tulajdonsága a mágneses tér létezése, az élet a bolygónkon többek között ennek köszönhető. A világűrből érkező kozmikus sugárzást a mágneses mező eltéríti, ezzel […]

A halhatatlan harcosok – Csin Si Huang-ti agyaghadserege

Kína első császára a barbároknak tartott csin nemzetségből származott. Jing Cseng (Csin Si Huang-ti) hatalmi törekvései vezettek a Csin-dinasztia megalakulásához, akik viszonylag rövid ideig uralták Kínát, de mégis mély nyomot hagytak a kínai nép történelmében. A császár megalomániájának köszönhető Kína egyesítése, az új törvények megalkotása, a közigazgatás és a társadalom teljes átrendezése, és a gigantikus […]

Raja Ampat – Egy káprázatos szigetvilág

  Ez a csodás szigetcsoport Nyugat-Pápua térségében található az egyenlítőtől nem messze. Raja Ampat, vagyis “Négy Király” a nevét a négy fő szigetéről kapta. Egy igazi földi paradicsom, amely közel 1600 kisebb és nagyobb szigetből áll, ezek közül sok lakatlan és trópusi őserdők borítják. Sokszínű állatvilággal rendelkezik, a világ 5 legszebb helye között említik a […]

Ehnaton, a zsarnok és eretnek király

  Ehnaton ismertségét elhomályosítja felesége Nefertiti szépsége, pedig a fáraó élettörténete legalább annyira érdekes, mint a királyné csodálatosan szép mellszobrának megtalálása. III. Amenhotep halála után a hatalom Ehnaton kezébe került, aki nem sokkal utána elérkezettnek látta az időt arra, hogy az új vallásának, az egyistenhitű napkultusznak a megerősítésére egy új fővárost alapítson, El-Amarnat. Nemrégen több […]

Zeusz házasságtörései – 3. rész

Zeusz szeretői közül Lédával, a gyönyörű spártai királynéval való kalandja az egyik legérdekesebb. Sok híres művészt megihletett a nász, számos alkotás örökíti meg a főisten és a szépséges királyné szeretkezését. Az egyik legszebb festmény Leonardo da Vincié, de ezen kívül még számtalan szobor és szebbnél szebb festmény született az évszázadok folyamán. Többek között még Michelangelot […]

Szlovénia – A postojnai cseppkőbarlang és a predjamai barlangi vár

  A postojnai cseppkőbarlangot méltán nevezik a Barlangok Királynőjének, a világ egyik legszebb barlangja. A barlang mélyébe kisvasúton utaznak a látogatók, majd egy 1,5 km-es könnyű sétával gyalog tekinthetik meg ezt a földalatti csodát, fenséges galériákban, hatalmas termekben sétálhatnak, amely zsúfolásig tele van szebbnél szebb cseppkövekkel. Postojnától 10 km-es autóútra található a predjamai barlangi vár. […]

Göbekli Tepe – A világ legrégebbiként ismert épülete

  Göbekli Tepe, azaz törökül Pocakos hegy, Törökország délkeleti részén található, ez az egyik általunk ismert legrégebbi kőépítmény. A szénizotópos vizsgálatok szerint úgy 12 ezer éves, a Stonehenge-nél kb. 7 ezer évvel régebben épült. Ennél régebbi épületet eddig még nem tártak fel a régészek. A köveket főként állatfigurák domborműveivel díszítették az építők, sokkal kifinomultabb építészeti […]

×

Kedveld az oldalt a Facebookon!