Delphoi jósda – Ismerd meg önmagad!

A Parnasszosz délnyugati lejtőjén, Apollón szent hegyén található a Delphoi jósda, amelyet egykor a világ közepének, a Föld köldökének tartottak. Kr. előtt 8. és 5. század között szinte semmiről sem döntöttek az ókori görögök Püthia, a delphoi papnő megkérdezése nélkül. Ellenség és szövetséges egymás mellett lépdelt Delphoi utcáin, mindenki a jósnő által közvetített, Isten által adott tanácsokért jött. Mivel itt semleges földön jártak, a fegyverszünetet mindannyian tiszteletben tartották ezen a szent helyen. A messziről jött zarándokoknak erkölcsi útmutatásként többek között ezeket a gondolatokat vésték a szentély homlokzatára: “Ismerd meg önmagad. Semmit sem túlságosan. Légy ura lelkednek. Kerüld az igazságtalanságot.“

Mikor jön el az apokalipszis?

A történelem során az emberiséget kezdetektől fogva foglalkoztatta a világvége gondolata. Szinte minden civilizáció mítoszaiban, feljegyzéseiben megtalálható a végitélet víziója. Az apokalipszis szó jelentése: feltárás, kinyilvánítás, a “fátyol fellebbentése”, általa a titok feltárul az emberek előtt. A keresztény próféciákban a kulcsot a Jelenések könyve adja meg, az Újtestamentum utolsó könyve, amely a Biblia összes könyve közül a legrejtélyesebb.

Kegyetlen szokások – A kannibalizmus

Pápua Új-Guinea Óceánia egyik szépséges szigetcsoportját foglalja magába, de a szigetek szépségét némiképpen beárnyékolja az, hogy az őslakói a pápuák hírhedt kannibálok voltak. Általában a legyőzött ellenségeiket ették meg. Ha kannibálokról van szó, akkor Afrika, Dél-Amerika, vagy Óceánia őslakosaira gondolunk, de a kannibalizmus nem csak a bennszülöttekre volt jellemző. Az őskorban a neandervölgyi ember és a homo sapiens, az ókorban, valamint a középkorban nem ritkán az európaiak is fogyasztottak embert. Sajnos még a napjainkban is előfordul, hogy felüti a fejét az emberhús elfogyasztása utáni vágy. Miért alakult ki ez a rettenetes szokás, a kannibalizmus?

Nostradamus próféciái – 1. rész

Nostradamust a valaha élt látnokok között az egyik legkiemelkedőbbként ismerjük. Számos történelmi eseményt jósolt meg napjainkig, sok jövendölése már valóra vált és vannak még olyan próféciái, amelyek a jövőben valósággá válhatnak. Ki volt ez az ember? Zseninek született, vagy csak ügyesen forgatta a szavakat? Minden idők legnagyobb prófétája volt, vagy úgy alkotta meg a verseit, hogy bármit beleképzelhessünk az általa leírt ködös jóslatokba? Vajon tényleg látta a jövőt, vagy csak élénk képzelőerővel rendelkezett?

Egy eltűnt civilizáció legendája – Atlantisz

Atlantisz, amely egy régmúltban eltűnt, fejlett civilizáció volt, sokunk képzeletében élénken él még napjainkban is. A legenda szerint 11 ezer évvel ezelőtt földrengések és özönvíz pusztította el. Amennyiben valóságos alapja van az elsüllyedt kontinens mítoszának, akkor Atlantisz a mai társadalmunk őse lehetett. Számos tudós és ereklyevadász kereste évszázadokon át és jelenleg is sokan szeretnék megtalálni. De valóban létezett ez az ősi birodalom, amely a tökéletes társadalom szimbóluma, vagy csak erősen vágyunk rá, hogy igaz legyen? Ennek a csodás birodalomnak a létezése évezredekig feledésbe merült, mindaddig amíg Platón meg nem írta a műveiben. Legendává Platón írásai után vált, miután az ókori görög filozófus nagy részletességgel mutatta be ezt a csodás helyet és a lakóit.

A templomosok legendája

A Templomos Lovagrend hatalma egykor vetekedett a királyokéval, majd kétszáz évnyi fennhatóságuk után álnok csellel, koholt vádakkal egycsapásra megszüntették a rendet. Tagjaikat elfogták, bebörtönözték, megkínozták, és olyan vallomásra kényszerítették, ami valószínűleg nem volt igaz. Több mint ötven templomos lelte halálát a máglyán, köztük a nagymester is. A lovagrend feloszlatásra került, de vajon teljesen megszűntek létezni? Milyen titkokat őrzött a rend? Hogyan szerezték meg, majd hova tüntették el a felhalmozott kincseiket és az ereklyéket? Valóban náluk volt a Frigyláda? Hogyan lett néhány szegény, zarándokokat védő lovagból egy hatalmas, mérhetetlenül gazdag és titkokkal teli szervezet?

Katasztrófa közeleg – Mikor tör ki a Yellowstone szupervulkán?

A bolygónkat fenyegető katasztrófák közül az egyik valós veszélyt a szupervulkánok kitörése jelenti. Az évezredek során több mint 20 ilyen hatalmas kitörés volt, a robbanások és következményei miatt már többször is a kihalás veszélye fenyegette az életet a Földön. A Yellowstone Nemzeti Park alatt megbúvó szupervulkán háromszor tört ki a földtörténeti korszak folyamán, a legutóbbi kitörés 600 ezer éve történt. Napjainkban a park területén különös jelenségekre figyeltek fel a szakértők, amely a tűzhányó éledését jelentheti.

Hannibál, a kegyetlen hadvezér

Hannibál minden idők legnagyobb hadvezére hírében áll, de az ellenségei, a rómaiak szerint egy alávaló, kegyetlen gyilkos volt. Az általa indított hadművelet a legnagyobb szabású katonai manőver volt, vagy egy rögeszmés, esztelen bosszú a rómaiak ellen? Hihetőek-e a római beszámolók Hannibálról, vagy csak a propaganda része volt a karthágói hadvezér és politikus lejáratása?

Változás küszöbén állunk? – Megkezdődött a pólusváltás?

Sok minden befolyásolja a földi életet, a világegyetem mechanizmusai – amelyeket sajnos még nem teljesen értünk – hoztak létre minket, de a pusztulásunkat is okozhatják. A Földnek az egyik nagyon fontos tulajdonsága a mágneses tér létezése, az élet a bolygónkon többek között ennek köszönhető. A világűrből érkező kozmikus sugárzást a mágneses mező eltéríti, ezzel megvéd minket a káros sugaraktól. Időnként a mágneses mező átrendeződött a Földön, ennek bizonyítékait a kőzetekben találtuk meg. Mostanában sokszor hallhattunk a médiában arról, hogy a pólusváltás újra elkezdődött. Valóban így van? Ha igen, akkor milyen negatív hatása lehet a jelenleg élő emberiségre és a bolygónkra?

A halhatatlan harcosok – Csin Si Huang-ti agyaghadserege

Kína első császára a barbároknak tartott csin nemzetségből származott. Jing Cseng (Csin Si Huang-ti) hatalmi törekvései vezettek a Csin-dinasztia megalakulásához, akik viszonylag rövid ideig uralták Kínát, de mégis mély nyomot hagytak a kínai nép történelmében. A császár megalomániájának köszönhető Kína egyesítése, az új törvények megalkotása, a közigazgatás és a társadalom teljes átrendezése, és a gigantikus építkezések lebonyolítása is. Kegyetlensége, mellyel a terveit végrehajtotta azt eredményezte, hogy több merényletet is elkövettek ellene, amelyek nem sikerültek, de a császárt súlyos üldözési mániába kergették. Ennek a paranoiának köszönhetjük azt az elképesztő leletegyüttest, amelyet ma agyaghadsereg néven ismerünk.