Göbekli Tepe, azaz törökül Pocakos hegy, Törökország délkeleti részén található, ez az egyik általunk ismert legrégebbi kőépítmény. A szénizotópos vizsgálatok szerint úgy 12 ezer éves, a Stonehenge-nél kb. 7 ezer évvel régebben épült. Ennél régebbi épületet eddig még nem tártak fel a régészek. A köveket főként állatfigurák domborműveivel díszítették az építők, sokkal kifinomultabb építészeti stílusban készült, mint a Stonehenge. Hogyan lehetséges az, hogy az építészet több ezer év elteltével nem előre, hanem visszafelé fejlődött? Elképzelhető, hogy Göbekli Tepét az i.e. 10 900 körül történt katasztrófa, vagyis egy üstökös becsapódásának túlélői építették?
Kategória: Rejtélyes helyek
A szirtlakó anasazik hazája – Mesa Verde
Mesa Verde, azaz spanyolul “Zöld Tábla” ősi településről kapta a nevét az az 1906-ban Roosevelt elnök által nemzeti parkká nyilvánított terület, amely Colorado államban található, Arizona és Új-Mexico államok határánál, és mintegy 211 négyzetkilométernyi területet ölel fel. Itt éltek 700 évvel ezelőtt az anasazik, az “ősök”, akik a mai napig ismeretlen okból elhagyták termékenyebb hazájukat, hogy rosszabb körülmények közé, sziklás és kopár területen telepedjenek le. A tudósok a mai napig vizsgálják az okot, hogy a 13. század vége felé Mesa Verde miért néptelenedett el. A hirtelen elvándorlásukra jelenleg is keresik a megfelelő magyarázatot.
Newgrange – Látványos fényjáték egy kőkori temetkezőhelyen
Newgrange egy kb. 5500 éves, kőkorszakból származó, kerek kőépítmény-együttes, amely a Stonhenge-nél és a gízai piramisoknál is idősebb. Írországban, Dublintól északra található, a Boyne-völgyében látható kőépítmények közül a legnagyobb és a legismertebb. Több kőépítményből áll, az egyikben a téli napfordulón egy látványos fényjáték zajlik le. Az épület bejárata fölötti nyíláson keresztül a felkelő Nap fénye bevilágít egy 20 méteres folyosót, majd a fénysugár végigérve az átjárón, hatalmas fényességgel árad szét a belső kamrákban. A fényjáték körülbelül 20 perc alatt zajlik le. Az építők nyilvánvalóan jól értettek a csillagászathoz, mivel a téli napfordulónak, az év legrövidebb napjának megfelelően tájolták be azt az ablakot, ahol a fény bejut az építménybe.
Machu Picchu – Város a fellegek között
Lenyűgöző természeti környezetben, 2450 m tengerszint feletti magasságban található Machu Picchu, melynek romjai az Andok keleti lejtőin, gazdag trópusi növény- és állatvilággal körülvéve, Cuzcotól 110 km-re, egy meredek hegygerincen magasodik a felhők közé. Sokkal több, mint egy építészeti csoda, mert a romoknak és a környező vidéknek, a cukorsüveg hegyeknek, amelyek körülölelik az ősi várost, különleges varázsa van. Megérint, elvarázsol, és kíváncsivá tesz.
Angkor – Rejtély a dzsungel mélyén
A modern tudomány segítségével, légi feltérképezéssel vizsgálták a tudósok Angkor városát. A felvételek alapján kiderült, hogy sokkal nagyobb területet ölelt fel a város, mint amiről eddig tudomásunk volt, több mint 1000 négyzetkilométert. Angkor hatalmasabb metropolisz volt, mint a jelenlegi nagyvárosaink, még a 780 négyzetkilométer területű New Yorknál is nagyobb.
A khmerek gyönyörű épületeket, csodálatos templomokat, városrészeket összekötő csatornákat és hatalmas víztározókat építettek.
A titokzatos Húsvét-sziget
A legenda szerint egy férfinak, akit Hotu Matuának hívtak, menekülni kellett hazájából, valahonnan a Polinéziai szigetvilágból. A követőivel együtt hajóra szállt, és 29 nap múlva felfedezett egy szigetet. Hotu Matua végigjárta a szigetet, és felismerte, hogy ez a hely lesz a legmegfelelőbb a népe számára, itt fognak letelepedni. Hotu Matua lett az első uralkodó, és tőle ered az az egyedi kultúra, ami ezen a helyen kialakult.
A Húsvét-sziget teljesen másképp nézett ki a letelepedéskor, i.sz. 400 körül, mint most, napjainkban, zöldellő, fákkal borított hely volt. Pálma és keményfaerdők is voltak a szigeten akkoriban, valamint gazdag madárvilággal rendelkezett. A szigeten létezett egy óriáspálma faj, amely mára kihalt.
A Nemrut-hegy rejtélye
Lenyűgöző emlékmű a Nemrut-hegyen
Törökország távoli, kevésbé látogatottabb tájai közé tartozik a Nemrut-hegy. Malatya városától néhány órára található, a hegyre felérve nehéz terepen, hajtűkanyarokkal tűzdelve visz az út a több mint 2000 méter magas hegytetőre. Télen megközelíthetetlen a magas hó miatt, ezért április után célszerű ide utazni. Talán a megközelítésének nehézségei miatt veszett a feledés homályába oly hosszú időn át ez a lélegzetelállító hely.
Petra, a rózsaszín város rejtélye
Petra, a csodálatos rózsaszín romváros a mai Jordánia területén található. A várost szűk, kanyargós sziklahasadékok között építették. A sziklák rózsaszínű árnyalata, és az épületek egyedi arculata, az elkészítésük magas színvonala, és páratlan szépsége emeli a várost az egyik legszebb régészeti helyszínné.
Petrát a Bibliában héber nyelven Szela néven említették, amely sziklát jelent, az arab neve pedig Vádi-Músza, ami Mózes völgyét jelenti. Petra görög elnevezés, és szintén sziklát jelent, de az eredeti nevét nem ismerjük. Már a vaskorban is lakott volt. A város jelentősége megnőtt a nabateusok korában, akik az i.e. IV. században elfoglalták a területet.
Észak-Amerika rejtélyes helyei – Nagy Kígyó-halom
A világ legnagyobb alakhalma egy Brush Creek nevű patak partján, Ohio államban található. 400 méter hosszú, tekergő, tátott szájú kígyót ábrázol, a szájában mintha napot, vagy tojást tartana. A kígyó teste 6 méter széles, és némely helyen eléri az 1,5 méteres magasságot. A kígyót kőből rakták ki, a köveket az alakzat alatt található völgyből hordták fel az építéshez. Nem tudni pontosan, hogy kik, mikor, és milyen célból építették, de mint ahogy a Nasca-vonalaknál is jellemző, csak a magasból lehet látni, hogy mit ábrázol. A tudósok úgy gondolták, hogy 2-3 ezer évvel ezelőtt az Adena-, vagy a Hopewell-kultúra hozta létre az építményt, de nem találtak erre utaló leleteket.