Rapa Nui – A világ köldöke
A legenda szerint egy férfinak, akit Hotu Matuának hívtak, menekülni kellett hazájából, valahonnan a Polinéziai szigetvilágból. A követőivel együtt hajóra szállt, és 29 nap múlva felfedezett egy szigetet. Hotu Matua végigjárta a szigetet, és felismerte, hogy ez a hely lesz a legmegfelelőbb a népe számára, itt fognak letelepedni. Hotu Matua lett az első uralkodó, és tőle ered az az egyedi kultúra, ami ezen a helyen kialakult.
A Húsvét-sziget teljesen másképp nézett ki a letelepedéskor, i.sz. 400 körül, mint most, napjainkban, zöldellő, fákkal borított hely volt. Pálma és keményfaerdők is voltak a szigeten akkoriban, valamint gazdag madárvilággal rendelkezett. A szigeten létezett egy óriáspálma faj, amely mára kihalt.
Amennyiben tetszett a cikk, kérlek oszd meg:
Látszólag minden adott volt ahhoz, hogy az itt letelepedett emberek boldogan élhessenek, de volt egy nagy hátránya, az elszigeteltség. Nem csak a többi szigettől való hatalmas távolság miatt volt elszigetelt, hanem azért is, mert kialakult egy olyan hitvilág, ami itt tartotta a lakosokat. A legenda szerint régen élt egy óriás, akinek volt egy hatalmas feszítővasa, amellyel elsüllyesztette a környező szigeteket. Amikor beletette a feszítővasát a Rapa Nui tűzhányójába, az eltört, nem tudta felborítani, így maradt meg ez a sziget egymagában. A szigetlakók azt hitték, hogy nem maradt több sziget a világban, és ők az utolsó túlélők a Földön. Ezért adták a szigetüknek „Világ Köldöke” vagy „Világ Közepe” nevet. A Rapa Nui elnevezés csak a 19. század végén alakult ki.
Amikor Hotu Matua meghalt, a hat fia felosztotta a szigetet egymás között. Bőven termő földekkel rendelkeztek, és nem fenyegette őket semmilyen veszély a tenger felől. Gazdag művészeti tevékenységet folytattak, tollművészetük, tetoválástechnikájuk, testfestészetük, sziklarajz művészetük kiemelkedő volt. Hatalmas szobrokat kezdtek faragni, az úgynevezett moaikat.
A moai szobrok rejtélye
A mana volt a moaik építésének és azok fontosságának alapja. A mana egy természetfeletti erő, hatalom, ami örökölhető, vagy kapható valamilyen értékes tulajdonság által. A moai olyan szobor, amit azért faragtak ki, hogy az ősök manaját őrizze. A lakosok őseit testesítik meg, amelyekbe beleszálltak az ősök szellemei. Csaknem 1000 kőszobort állítottak fel, főként az óceán partján.
Egy közösség, vagy család egy közös ősig vezette vissza a családfáját, és egy szobor ezt a közös őst személyesíti meg. A szobrokat kőemelvényekre helyezték, ezek szentélyek voltak, amit ahunak neveztek.
Félreértés a szobrokkal kapcsolatban, hogy mind az óceán felé néznek, az igazság az, hogy az Ahu Akivi szoborcsoport kivételével mindegyik a sziget belseje felé, a falu irányába néz. Az ősök a falu lakosságát szemlélték, és vigyáztak rájuk.
A szobrokat egyetlen kőbányában faragták ki, és ott még mindig találunk csaknem négyszáz befejezetlen alkotást. A moaik a kőbányában készültek el, csak a szemgödröt, és a szemet faragták ki a felállítás helyén. A szem kialakításával az ős lelke beleszállt a szoborba, és a kő abban a pillanatban élővé vált. Az évszázadok során a szobrok megváltoztak, egyre nagyobbak lettek. Eleinte kisebbek, gömbölydedek, és valósághűbbek voltak, de később nagyobbak, hosszabbak, elnyújtottabb formájúak lettek.
1000 év béke után a háború és a hanyatlás évei következtek
A szomszéd falvak között elkezdődött a rivalizálás. Egyre nagyobb szobrokat készítettek, és a legnagyobb szobor amit elkezdtek kifaragni, még mindig a kőbányában fekszik. Az El Gigante, Az Óriás névre keresztelt szobor csaknem 22 méter magas, és több mint 165 tonna.
A saját jólétük következtében a kis sziget elkezdett túlnépesedni, és kialakult a válság. A természeti környezetet egyre jobban átalakították, ennek hatása pedig elkerülhetetlenül a katasztrófa lett. Az erdők teljesen eltűntek, bizonyítékok vannak arra, hogy az otthonaikban egy idő után a tűzhelyek felfűtéséhez füvet kellett használniuk, mert nem volt tűzifa. Nagy hiány volt ivóvízben is.
Nem tudhatjuk, hogy természeti katasztrófa vezetett az erdők kipusztulásához, vagy a lakosok pusztították el a növényzetet. A tény az, hogy a víz és az élelem megszerzése problémát jelentett a számukra. Ebben az időben olyan hirtelen abbahagyták a moaik építését, hogy még a szerszámok is ott hevertek eldobva a szobrok körül.
A megcsappant erőforrások súlyos harcokhoz vezettek. A békés, harmonikus élet összeomlott, a falvak egymásnak estek, elkezdődött a háború. A régészeti leletek között ebben a korszakban hirtelen megjelennek a fegyverek, több ezer obszidián lándzsát, és dárdákat készítettek a lakosok, ezekkel rajtütésszerű támadásokat hajtottak végre a szomszédos falvak lakói ellen, még a nőket és a gyerekeket sem kímélték. A moai szobrokat ledöntötték, szemeiket porrá zúzták, hogy az ősök erejét elpusztítsák. A háború és az éhínség miatt a társadalom összeomlott. A munkások az arisztokráciával szemben háborúztak, és végül a munkások számbeli fölénye győzött.
Kannibalizmus – A rapanui társadalom mélypontja
A földek a háború miatt műveletlenül maradtak, ezért az éhínség csak egyre nőtt. Megjelentek a beesett hasú, hatalmas szemüregű fából készült szoborábrázolások, és láthatóan ekkor már az éhínség jeleit nagyon is jól ismerték. A fehérjehiány miatt az ember által legalantasabb, és legtiltottabb cselekedetre szánták el magukat, arra hogy megegyék embertársaikat. Régészeti bizonyítékokat fedeztek fel a szigeten, többek között találtak egy barlangot, amit „A barlang, ahol az emberek esznek” vagy az „Emberevők Barlangjának” hívnak az őslakosok, itt számos emberi csontvázat találtak. Az utolsó emberevések a katolikus misszionáriusok megérkezése előtt történtek az 1800-as évek táján.
A háborúskodás, az éhínség és a kannibalizmus miatt a lakosság száma a 17. századra 17-20 ezerről mindössze 1000 főre csökkent. A primitív körülmények között, a házaik helyett az emberek barlangokban éltek, ahol elbújhattak. Ebben a zűrzavaros helyzetben mégis magukra tudtak találni, új vallás kezdett kialakulni, ami reményt adott a számukra.
A Madárember kultusza
Ebben a különleges kultuszban a legjobb harcosok közötti verseny döntötte el, hogy ki legyen a vezető. A versenyt az Orongo hegyen rendezték meg, amelyen egy sziklaszirten kultuszhely épült, óceán fölé nyúló sziklával. Ez a hely jó rálátást nyújt a Rapa Nui szigettől úgy 1,5 kilométerre fekvő kis szigetecskékre. A verseny teljesen egyedi volt, Rapa Nuin alakították ki a szabályait. Augusztusban és szeptemberben összegyűltek a sziget lakói, a vándormadarak megérkezését várták. Amint megérkeztek a madarak, elindultak a versenyzők, leereszkedtek a csaknem 300 méter magas sziklafalon, azután át kellett úszniuk a Moto Nui kis szigetre, ahol a madarak költöttek.
Az úszókat az áramlatok, és a cápák is veszélyeztették. A versenyben az győzött, aki több tojást gyűjtött össze, és épségben visszavitte a szigetre. Csakhogy a madarak még nem rakták le a tojásokat a versenyzők megérkezésekor, a kis sziget barlangjaiban akár több hetet vagy hónapot is várniuk kellett. Amikor megtalálták a tojásokat, visszaúsztak, és visszamásztak a sziklán, oda ahonnan elindultak. A leggyorsabb versenyző lett a Madárember, aki a hatalmat egy évig birtokolhatta. Visszavonultságban élt egy sötét helyen, egy barlangban, mert úgy tartották, hogy nem ebben világban létezik, közvetítő lett a szellemvilág és az élők között.
A harcok megszűntek, elkezdték a szigetre visszaültetni az elpusztult növényzetet, a lakosság újjáépítette a falvakat, az élet kezdett visszatérni a normális kerékvágásba. A Madárember felváltotta a moaik, a szobrok kultuszát, és azzal a döntéssel amellyel létrehozták ezt a vér nélküli versengést, és ilyen módon spirituális vezetőt választottak, a lakosság elkerülte a kihalást.
Egy utolsó döfés – A nyugatiak földrajzi felfedezéseinek kora
1722-ben Jakob Roggeveen, a Holland Nyugat-indiai Társaság által indított expedíció vezetője húsvét estéjén kötött ki három háromárbocos vitorláshajójával a szigeten. A sziget lakossága izgatottan összegyűlt az eddig még soha nem látott furcsa szerkezetek fogadására. Amikor a tengerészek partot értek, a rapanuik csodálkozva fogadták a legénységet. A hajók érkezése hatalmas megrázkódtatás lehetett az őslakosoknak, mert úgy tudták, hagy rajtuk kívül senki sem él a világon. A tengerészek ruházata is nagyon furcsa volt a számukra. Az egyik szigetlakó lerántotta a sapkát az egyik tengerész fejéről, aki nagyon megijedt. Elkiáltotta magát, hogy „Itt az idő, tűz!”. Közel harminc szigetlakót mészároltak le. Így kezdődött el a találkozás a nyugati civilizációval. A hajósok elmentek, de a Húsvét-sziget felkerült a térképre. Mások is meglátogatták a nyugatiak közül, de nem találták vonzónak a kopár szigetet.
Az 1800-as évek elejétől rabszolga kereskedők jártak a szigetre, és csaknem az egész lakosságot elvitték rabszolgának. A lakosság akkoriban nagyon barátságos volt, könnyen elfoghatták őket. A rabszolga kereskedelem a nyugati világ szörnyen igazságtalan, kapzsi és civilizálatlan viselkedése volt ez a naiv őslakossággal szemben. Csaknem 2500 embert hurcoltak el a szigetről.
A Katolikus Egyház képviselője, a Tahiti érsek felszólalt ez ellen az embertelenség ellen, és ennek hatására a perui bányákban dolgozó, még életben maradt lakosságot hazaküldték. A hajón, amin szörnyű körülmények között, összezsúfoltan utaztak, himlőjárvány tört ki, és a 360 őslakos közül mindössze 16 élte túl az utat. Partra tették őket, annak ellenére, hogy betegek voltak, így a járvány az egész szigeten elterjedt, és mindössze 115 túlélő maradt az őslakosságból.
A sziget története sok tanulsággal szolgál számunkra. Ami a Húsvét-szigeten történt, az könnyen megtörténhet az egész Földdel, megtörténhet velünk, a többi földlakóval is. Szomorú, hogy a sziget fénykorában élt csaknem 20 ezer emberből ilyen kevesen maradtak életben. A legszomorúbb pedig arra a következtetésre jutni a történet alapján, hogy egy természeti katasztrófa miatt kialakuló éhínségnek, ami a jövőben akár velünk is megtörténhet, a következménye a kegyetlenkedés és a háború lehet.
Források:
Képek:
- www.flickr.com Ahu Tongariki
- www.flickr.com Moaik
- www.flickr.com Hosszúkás fejű moaik
- www.flickr.com Moto Nui
- www.flickr.com Ledöntött moai szobor
- www.flickr.com Moai naplementében
Weboldal:
- www.hirado.hu A véltnél összetettebb a Húsvét-sziget története
Filmek:
- youtu.be Rejtélyek – A Húsvét-sziget
- youtu.be A történelem titkai – A Húsvét-sziget rejtélye
- videa.hu Rapa Nui, a világ közepe (film, dráma)
- youtu.be A Húsvét-sziget igaz története (rajzfilm, 4 perc)
Könyv:
Letűnt civilizációk nyomában, Alexandra könyvkiadó
Amennyiben tetszett a cikk, kérlek oszd meg:
Nefertiti – A titokzatos királyné
1912-ben Ludwig Borchardt német régész, és csapata szenzációs felfedezést tett egy ókori szobrászműhely maradványai között. Egy csodálatos, festett mészkőszobrot ástak ki a homokból. „Minden leírás hiábavaló, ezt látni kell!” – írta a régész a naplójába nem sokkal a felfedezés után. A csodálatos műalkotás készítőjét Thotmesznek hívták, és az amarnai szobrászműhelyében találták meg Nefertiti királyné páratlanul szép mellszobrát. A műkincset csellel tudták csak elvinni Egyiptomból, úgy, hogy értéktelen gipszszobornak, jelentéktelen leletnek állították be az egyiptomi hivatalnokoknak. A Német Keleti Társaság és az Egyiptomi Régészeti Hatóság közötti megállapodás szerint megosztoztak a talált leleteken, de a kiásott tárgyak elosztásában az egyiptomiaknak volt döntő szavuk.
Az égbenyúló sziklák kolostorai – Meteora
Egy görögországi nyaralás során kár lenne elszalasztani a lélegzetelállítóan szép Meteorát, a “levegőben lebegőt” megnézni. A kontinensen, Paralia Katerinitől – az egyik legkedveltebb tengerparti üdülőhelytől – 2,5 óra autóútra, Kalambaka (Kalampaka) város mellett magasodik az égbe a “kő-erdő”, ahol a sziklák tetején épített kolostoraikban a világról lemondott szerzetesek élnek odaadó visszavonultságban. Ez a hely a 11. század óta lakóhelye az ortodox szerzeteseknek, akik eleinte remetebarlangjaikban gyakorolták a hitüket.
Hawaii mítoszok – Élet a vulkánok lábánál
Hawaii egy Polinéziához (Óceániához) tartozó szigetcsoport a Csendes-óceánon, 1959 óta az Amerikai Egyesült Államok egyik tagállama. 8 szigetből áll (Niihau, Kauai, Oahu, Molokai, Lanai, Maui, Kahoolawe és Hawaii). Hawaii sziget öt vulkánjából kettő működik, a több mint 4000 méter magasságú csúccsal rendelkező Mauna Loa, és az 1247 méteres Kilauea. Hawaii legfenségesebb, és legmagasabb tűzhányója a Mauna Kea (hawaii nyelven a Fehér Hegy) amely eléri a 4205 méter magasságot. Ez a vulkán jelenleg nyugalmi állapotban van, egy szunnyadó pajzsvulkán. Az óceán aljától mért magassága 10 100 méter, így a Föld legnagyobb vulkáni kiemelkedése.
A szigeteknek változatos természeti környezete, és kellemes trópusi éghajlata van. Az éghajlati viszonyoknak köszönhetően a nyugati és déli oldalon szavannák vannak, az északi és keleti oldalak növényzetét a kedvező csapadékmennyiség miatt trópusi esőerdők borítják.
Machu Picchu – Város a fellegek között
Lenyűgöző természeti környezetben, 2450 m tengerszint feletti magasságban található Machu Picchu, melynek romjai az Andok keleti lejtőin, gazdag trópusi növény- és állatvilággal körülvéve, Cuzcotól 110 km-re, egy meredek hegygerincen magasodik a felhők közé. Sokkal több, mint egy építészeti csoda, mert a romoknak és a környező vidéknek, a cukorsüveg hegyeknek, amelyek körülölelik az ősi várost, különleges varázsa van. Megérint, elvarázsol, és kíváncsivá tesz.
Angkor – Rejtély a dzsungel mélyén
A modern tudomány segítségével, légi feltérképezéssel vizsgálták a tudósok Angkor városát. A felvételek alapján kiderült, hogy sokkal nagyobb területet ölelt fel a város, mint amiről eddig tudomásunk volt, több mint 1000 négyzetkilométert. Angkor hatalmasabb metropolisz volt, mint a jelenlegi nagyvárosaink, még a 780 négyzetkilométer területű New Yorknál is nagyobb.
A khmerek gyönyörű épületeket, csodálatos templomokat, városrészeket összekötő csatornákat és hatalmas víztározókat építettek.
A csodaszép Plitvicei-tavak
A Plitvicei-tavak Horvátország legnagyobb nemzeti parkja, területe 300 km², 1979 óta a világörökség része. A tavak szépsége mindenkit lenyűgöz, bármelyik útvonalon megyünk végig. Számtalan vízesés mellett, és kristálytiszta vizű tavak felszíne fölött sétálhatunk a jól kiépített utakon. Bárhová nézünk úgy érezzük, mintha Csodaországban járnánk, mert itt mindenhol, amerre csak járunk, különleges természeti szépségeket látunk. Legyen bármelyik évszak, mindegyikben egy másik, de egyaránt csodálatos oldalát mutatja a park.