A titokzatos Húsvét-sziget

137
Ha tetszik a cikk, akkor kérlek kattints a "Tetszik" gombra,
ha nagyon tetszik, akkor a "Szív" gombra.
Köszönöm!
Rapa Nui – A világ köldöke

A legenda szerint egy férfinak, akit Hotu Matuának hívtak, menekülni kellett hazájából, valahonnan a Polinéziai szigetvilágból. A követőivel együtt hajóra szállt, és 29 nap múlva felfedezett egy szigetet. Hotu Matua végigjárta a szigetet, és felismerte, hogy ez a hely lesz a legmegfelelőbb a népe számára, itt fognak letelepedni. Hotu Matua lett az első uralkodó, és tőle ered az az egyedi kultúra, ami ezen a helyen kialakult.

A Húsvét-sziget teljesen másképp nézett ki a letelepedéskor, i.sz. 400 körül, mint most, napjainkban, zöldellő, fákkal borított hely volt. Pálma és keményfaerdők is voltak a szigeten akkoriban, valamint gazdag madárvilággal rendelkezett. A szigeten létezett egy óriáspálma faj, amely mára kihalt.

Amennyiben tetszett a cikk, kérlek oszd meg:

Facebook
Twitter

Látszólag minden adott volt ahhoz, hogy az itt letelepedett emberek boldogan élhessenek, de volt egy nagy hátránya, az elszigeteltség. Nem csak a többi szigettől való hatalmas távolság miatt volt elszigetelt, hanem azért is, mert kialakult egy olyan hitvilág, ami itt tartotta a lakosokat. A legenda szerint régen élt egy óriás, akinek volt egy hatalmas feszítővasa, amellyel elsüllyesztette a környező szigeteket. Amikor beletette a feszítővasát a Rapa Nui tűzhányójába, az eltört, nem tudta felborítani, így maradt meg ez a sziget egymagában. A szigetlakók azt hitték, hogy nem maradt több sziget a világban, és ők az utolsó túlélők a Földön. Ezért adták a szigetüknek “Világ Köldöke” vagy “Világ Közepe” nevet. A Rapa Nui elnevezés csak a 19. század végén alakult ki.

Amikor Hotu Matua meghalt, a hat fia felosztotta a szigetet egymás között. Bőven termő földekkel rendelkeztek, és nem fenyegette őket semmilyen veszély a tenger felől. Gazdag művészeti tevékenységet folytattak, tollművészetük, tetoválástechnikájuk, testfestészetük, sziklarajz művészetük kiemelkedő volt. Hatalmas szobrokat kezdtek faragni, az úgynevezett moaikat.

A moai szobrok rejtélye

A mana volt a moaik építésének és azok fontosságának alapja. A mana egy természetfeletti erő, hatalom, ami örökölhető, vagy kapható valamilyen értékes tulajdonság által. A moai olyan szobor, amit azért faragtak ki, hogy az ősök manaját őrizze. A lakosok őseit testesítik meg, amelyekbe beleszálltak az ősök szellemei. Csaknem 1000 kőszobort állítottak fel, főként az óceán partján.

Egy közösség, vagy család egy közös ősig vezette vissza a családfáját, és egy szobor ezt a közös őst személyesíti meg. A szobrokat kőemelvényekre helyezték, ezek szentélyek voltak, amit ahunak neveztek.

Félreértés a szobrokkal kapcsolatban, hogy mind az óceán felé néznek, az igazság az, hogy az Ahu Akivi szoborcsoport kivételével mindegyik a sziget belseje felé, a falu irányába néz. Az ősök a falu lakosságát szemlélték, és vigyáztak rájuk.

A szobrokat egyetlen kőbányában faragták ki, és ott még mindig találunk csaknem négyszáz befejezetlen alkotást. A moaik a kőbányában készültek el, csak a szemgödröt, és a szemet faragták ki a felállítás helyén. A szem kialakításával az ős lelke beleszállt a szoborba, és a kő abban a pillanatban élővé vált. Az évszázadok során a szobrok megváltoztak, egyre nagyobbak lettek. Eleinte kisebbek, gömbölydedek, és valósághűbbek voltak, de később nagyobbak, hosszabbak, elnyújtottabb formájúak lettek.

1000 év béke után a háború és a hanyatlás évei következtek

A szomszéd falvak között elkezdődött a rivalizálás. Egyre nagyobb szobrokat készítettek, és a legnagyobb szobor amit elkezdtek kifaragni, még mindig a kőbányában fekszik. Az El Gigante, Az Óriás névre keresztelt szobor csaknem 22 méter magas, és több mint 165 tonna.

A saját jólétük következtében a kis sziget elkezdett túlnépesedni, és kialakult a válság. A természeti környezetet egyre jobban átalakították, ennek hatása pedig elkerülhetetlenül a katasztrófa lett. Az erdők teljesen eltűntek, bizonyítékok vannak arra, hogy az otthonaikban egy idő után a tűzhelyek felfűtéséhez füvet kellett használniuk, mert nem volt tűzifa. Nagy hiány volt ivóvízben is.

Nem tudhatjuk, hogy természeti katasztrófa vezetett az erdők kipusztulásához, vagy a lakosok pusztították el a növényzetet. A tény az, hogy a víz és az élelem megszerzése problémát jelentett a számukra. Ebben az időben olyan hirtelen abbahagyták a moaik építését, hogy még a szerszámok is ott hevertek eldobva a szobrok körül.

A megcsappant erőforrások súlyos harcokhoz vezettek. A békés, harmonikus élet összeomlott, a falvak egymásnak estek, elkezdődött a háború. A régészeti leletek között ebben a korszakban hirtelen megjelennek a fegyverek, több ezer obszidián lándzsát, és dárdákat készítettek a lakosok, ezekkel rajtütésszerű támadásokat hajtottak végre a szomszédos falvak lakói ellen, még a nőket és a gyerekeket sem kímélték. A moai szobrokat ledöntötték, szemeiket porrá zúzták, hogy az ősök erejét elpusztítsák. A háború és az éhínség miatt a társadalom összeomlott. A munkások az arisztokráciával szemben háborúztak, és végül a munkások számbeli fölénye győzött.

Kannibalizmus – A rapanui társadalom mélypontja

A földek a háború miatt műveletlenül maradtak, ezért az éhínség csak egyre nőtt. Megjelentek a beesett hasú, hatalmas szemüregű fából készült szoborábrázolások, és láthatóan ekkor már az éhínség jeleit nagyon is jól ismerték. A fehérjehiány miatt az ember által legalantasabb, és  legtiltottabb cselekedetre szánták el magukat, arra hogy megegyék embertársaikat. Régészeti bizonyítékokat fedeztek fel a szigeten, többek között találtak egy barlangot, amit “A barlang, ahol az emberek esznek” vagy az “Emberevők Barlangjának” hívnak az őslakosok, itt számos emberi csontvázat találtak. Az utolsó emberevések a katolikus misszionáriusok megérkezése előtt történtek az 1800-as évek táján.

A háborúskodás, az éhínség és a kannibalizmus miatt a lakosság száma a 17. századra 17-20 ezerről mindössze 1000 főre csökkent. A primitív körülmények között, a házaik helyett az emberek barlangokban éltek, ahol elbújhattak. Ebben a zűrzavaros helyzetben mégis magukra tudtak találni, új vallás kezdett kialakulni, ami reményt adott a számukra.

A Madárember kultusza

Ebben a különleges kultuszban a legjobb harcosok közötti verseny döntötte el, hogy ki legyen a vezető. A versenyt az Orongo hegyen rendezték meg, amelyen egy sziklaszirten kultuszhely épült, óceán fölé nyúló sziklával. Ez a hely jó rálátást nyújt a Rapa Nui szigettől úgy 1,5 kilométerre fekvő kis szigetecskékre. A verseny teljesen egyedi volt, Rapa Nuin alakították ki a szabályait. Augusztusban és szeptemberben összegyűltek a sziget lakói, a vándormadarak megérkezését várták. Amint megérkeztek a madarak, elindultak a versenyzők, leereszkedtek a csaknem 300 méter magas sziklafalon, azután át kellett úszniuk a Moto Nui kis szigetre, ahol a madarak költöttek.

Az úszókat az áramlatok, és a cápák is veszélyeztették. A versenyben az győzött, aki több tojást gyűjtött össze, és épségben visszavitte a szigetre. Csakhogy a madarak még nem rakták le a tojásokat a versenyzők megérkezésekor, a kis sziget barlangjaiban akár több hetet vagy hónapot is várniuk kellett. Amikor megtalálták a tojásokat, visszaúsztak, és visszamásztak a sziklán, oda ahonnan elindultak. A leggyorsabb versenyző lett a Madárember, aki a hatalmat egy évig birtokolhatta. Visszavonultságban élt egy sötét helyen, egy barlangban, mert úgy tartották, hogy nem ebben világban létezik, közvetítő lett a szellemvilág és az élők között.

A harcok megszűntek, elkezdték a szigetre visszaültetni az elpusztult növényzetet, a lakosság újjáépítette a falvakat, az élet kezdett visszatérni a normális kerékvágásba. A Madárember felváltotta a moaik, a szobrok kultuszát, és azzal a döntéssel amellyel létrehozták ezt a vér nélküli versengést, és ilyen módon spirituális vezetőt választottak, a lakosság elkerülte a kihalást.

Egy utolsó döfés – A nyugatiak földrajzi felfedezéseinek kora

1722-ben Jakob Roggeveen, a Holland Nyugat-indiai Társaság által indított expedíció vezetője húsvét estéjén kötött ki három háromárbocos vitorláshajójával a szigeten. A sziget lakossága izgatottan összegyűlt az eddig még soha nem látott furcsa szerkezetek fogadására. Amikor a tengerészek partot értek, a rapanuik csodálkozva fogadták a legénységet. A hajók érkezése hatalmas megrázkódtatás lehetett az őslakosoknak, mert úgy tudták, hagy rajtuk kívül senki sem él a világon. A tengerészek ruházata is nagyon furcsa volt a számukra. Az egyik szigetlakó lerántotta a sapkát az egyik tengerész fejéről, aki nagyon megijedt. Elkiáltotta magát, hogy “Itt az idő, tűz!”. Közel harminc szigetlakót mészároltak le. Így kezdődött el a találkozás a nyugati civilizációval. A hajósok elmentek, de a Húsvét-sziget felkerült a térképre. Mások is meglátogatták a nyugatiak közül, de nem találták vonzónak a kopár szigetet.

Az 1800-as évek elejétől rabszolga kereskedők jártak a szigetre, és csaknem az egész lakosságot elvitték rabszolgának. A lakosság akkoriban nagyon barátságos volt, könnyen elfoghatták őket. A rabszolga kereskedelem a nyugati világ szörnyen igazságtalan, kapzsi és civilizálatlan viselkedése volt ez a naiv őslakossággal szemben. Csaknem 2500 embert hurcoltak el a szigetről.

A Katolikus Egyház képviselője, a Tahiti érsek felszólalt ez ellen az embertelenség ellen, és ennek hatására a perui bányákban dolgozó, még életben maradt lakosságot hazaküldték. A hajón, amin szörnyű körülmények között, összezsúfoltan utaztak, himlőjárvány tört ki, és a 360 őslakos közül mindössze 16 élte túl az utat. Partra tették őket, annak ellenére, hogy betegek voltak, így a járvány az egész szigeten elterjedt, és mindössze 115 túlélő maradt az őslakosságból.

A sziget története sok tanulsággal szolgál számunkra. Ami a Húsvét-szigeten történt, az könnyen megtörténhet az egész Földdel, megtörténhet velünk, a többi földlakóval is. Szomorú, hogy a sziget fénykorában élt csaknem 20 ezer emberből ilyen kevesen maradtak életben. A legszomorúbb pedig arra a következtetésre jutni a történet alapján, hogy egy természeti katasztrófa miatt kialakuló éhínségnek, ami a jövőben akár velünk is megtörténhet, a következménye a kegyetlenkedés és a háború lehet.

 
Források:

Képek:

Weboldal:

Filmek:

  • youtu.be Rejtélyek – A Húsvét-sziget
  • youtu.be A történelem titkai – A Húsvét-sziget rejtélye
  • videa.hu Rapa Nui, a világ közepe (film, dráma)
  • youtu.be A Húsvét-sziget igaz története (rajzfilm, 4 perc)

Könyv:

Letűnt civilizációk nyomában, Alexandra könyvkiadó

Ha tetszik a cikk, akkor kérlek kattints a "Tetszik" gombra,
ha nagyon tetszik, akkor a "Szív" gombra.
Köszönöm!

Amennyiben tetszett a cikk, kérlek oszd meg:

Facebook
Twitter

A Naprendszer kialakulása

Már őseinket is lenyűgözte és kíváncsivá tette a csillagos ég látványa. Megpróbálták kitalálni, hogy mi az összefüggés az emberek és az égen látott fények között. A tudomány fejlődött, és az ősi népek némelyike már több mint 6000 évvel ezelőtt sokat tudott a csillagászatról. Az épületeiket nagy pontossággal tájolták be az asztronómiának megfelelően, mint például a Newgrange-t, a Stonehenge-t, és a maja piramisokat, amelyek a rejtélyes funkciójuk mellett a kozmikus események előrejelzését is szolgálták.

Tovább olvasom »

Mükéné – Egy ősi civilizáció rejtélye

A mükénéi civilizáció Görögországban, a bronzkorban virágzott. A romvárost 1876-ban a német kereskedőből lett amatőr régész, Heinrich Schliemann fedezte fel. Schliemann az ősi várost Homérosz eposzainak elolvasása után kezdte keresni. Nem törődött azzal, hogy őrültnek tartották azért, mert valóságként kezelte a leírtakat. Kitartása kifizetődött, bebizonyította, hogy a mítoszoknak valóságos alapja van, az ókori görög költő írásai alapján megtalálta Tróját, és ezután néhány év elteltével pedig Mükénét.

Tovább olvasom »

Newgrange – Látványos fényjáték egy kőkori temetkezőhelyen

Newgrange egy kb. 5500 éves, kőkorszakból származó, kerek kőépítmény-együttes, amely a Stonhenge-nél és a gízai piramisoknál is idősebb. Írországban, Dublintól északra található, a Boyne-völgyében látható kőépítmények közül a legnagyobb és a legismertebb. Több kőépítményből áll, az egyikben a téli napfordulón egy látványos fényjáték zajlik le. Az épület bejárata fölötti nyíláson keresztül a felkelő Nap fénye bevilágít egy 20 méteres folyosót, majd a fénysugár végigérve az átjárón, hatalmas fényességgel árad szét a belső kamrákban. A fényjáték körülbelül 20 perc alatt zajlik le. Az építők nyilvánvalóan jól értettek a csillagászathoz, mivel a téli napfordulónak, az év legrövidebb napjának megfelelően tájolták be azt az ablakot, ahol a fény bejut az építménybe.

Tovább olvasom »

Hannibál, a kegyetlen hadvezér

Hannibál minden idők legnagyobb hadvezére hírében áll, de az ellenségei, a rómaiak szerint egy alávaló, kegyetlen gyilkos volt. Az általa indított hadművelet a legnagyobb szabású katonai manőver volt, vagy egy rögeszmés, esztelen bosszú a rómaiak ellen? Hihetőek-e a római beszámolók Hannibálról, vagy csak a propaganda része volt a karthágói hadvezér és politikus lejáratása?

Tovább olvasom »

A templomosok legendája

A Templomos Lovagrend hatalma egykor vetekedett a királyokéval, majd kétszáz évnyi fennhatóságuk után álnok csellel, koholt vádakkal egycsapásra megszüntették a rendet. Tagjaikat elfogták, bebörtönözték, megkínozták, és olyan vallomásra kényszerítették, ami valószínűleg nem volt igaz. Több mint ötven templomos lelte halálát a máglyán, köztük a nagymester is. A lovagrend feloszlatásra került, de vajon teljesen megszűntek létezni? Milyen titkokat őrzött a rend? Hogyan szerezték meg, majd hova tüntették el a felhalmozott kincseiket és az ereklyéket? Valóban náluk volt a Frigyláda? Hogyan lett néhány szegény, zarándokokat védő lovagból egy hatalmas, mérhetetlenül gazdag és titkokkal teli szervezet?

Tovább olvasom »
Delphoi jósda

Delphoi jósda – Ismerd meg önmagad!

A Parnasszosz délnyugati lejtőjén, Apollón szent hegyén található a Delphoi jósda, amelyet egykor a világ közepének, a Föld köldökének tartottak. Kr. előtt 8. és 5. század között szinte semmiről sem döntöttek az ókori görögök Püthia, a delphoi papnő megkérdezése nélkül. Ellenség és szövetséges egymás mellett lépdelt Delphoi utcáin, mindenki a jósnő által közvetített, Isten által adott tanácsokért jött. Mivel itt semleges földön jártak, a fegyverszünetet mindannyian tiszteletben tartották ezen a szent helyen. A messziről jött zarándokoknak erkölcsi útmutatásként többek között ezeket a gondolatokat vésték a szentély homlokzatára: “Ismerd meg önmagad. Semmit sem túlságosan. Légy ura lelkednek. Kerüld az igazságtalanságot.“

Tovább olvasom »