A halhatatlan harcosok – Csin Si Huang-ti agyaghadserege

Kína első császára a barbároknak tartott csin nemzetségből származott. Jing Cseng (Csin Si Huang-ti) hatalmi törekvései vezettek a Csin-dinasztia megalakulásához, akik viszonylag rövid ideig uralták Kínát, de mégis mély nyomot hagytak a kínai nép történelmében. A császár megalomániájának köszönhető Kína egyesítése, az új törvények megalkotása, a közigazgatás és a társadalom teljes átrendezése, és a gigantikus építkezések lebonyolítása is. Kegyetlensége, mellyel a terveit végrehajtotta azt eredményezte, hogy több merényletet is elkövettek ellene, amelyek nem sikerültek, de a császárt súlyos üldözési mániába kergették. Ennek a paranoiának köszönhetjük azt az elképesztő leletegyüttest, amelyet ma agyaghadsereg néven ismerünk.

Az aztékok – Egy birodalom felépítésének története

A bennszülöttek legendái arról számolnak be, hogy az aztékok északról, egy Aztlán nevű helyről vándoroltak be Közép-Mexikóba. Az Aztlán szó jelentése a “gémek helye”, ebből származik az “azték” elnevezés, de az aztékok magukat sosem nevezték így. A törzsek több generáción keresztül vándoroltak dél felé.
Papok vezették őket, időnként letelepedtek, házakat, templomokat építettek, földet műveltek. Az első csoportok i.sz. 1200 körül a Mexikói-völgyben telepedtek le, ők voltak a nahua etnikum ősei. A terület nem volt lakatlan, feltételezhető, hogy a helyi lakosság beleolvadt az azték kultúrába.